Where the realms begins.

Hideg csípős szél fújja arcomat, odakint tombol a szél. Egy kis vonatállomáson vagyok épp, idehozott az utam. A következő vonatig még fél óra van, megőrjít a várakozás. Jobb lenne mar túlenni mindenen, egy kis pihenésre vágyom. Kilépek a sötétségbe, elrejtenek a vagonok árnyékai. Hiába van most hideg és sötét, jólesik ez a komor táj. Az egyik bennálló vonatnál menedékre találok, itt fagyoskodom végig a maradék időt. Behunyom a szemem, képeket látok. A megfakult múlt emlékeit. Milyen szép idők is voltak azok, s milyen zord most minden. A fagyos idő eszembe juttatja a szép nyári estéket, mikor a tűz égett bennem, mára már eltorzult fantom kép csupán, a lehullott hó örökre belepte tán. Mikor is esett már hó utoljára? Vagy három éve nem láttam már a csodát, s legalább harminc évig nem is fogom talán. Utoljára a levelek hullottak csak le, az ember egy kicsit meghal belül mondani szokták. Ilyen az ősz, minden elvesz az embertől, csak ezt kell túlélni, s jön a karácsony, a szeretet melege. Kit melegít az már ugyan, el vele. Talán majd egyszer eljő még a tavasz, új életet hoz a tájra, talán feléled minden mi egyszer elveszett, de én akkor már nem leszek. Gondolatban már megszűntem létezni, nem látom már a napban a fényt, kihűlt számomra a láng, elveszett a remény. S most ahogy egy hópihe hull az arcomra, lágyan takar be, takarjon be mindörökre. Lehunyom szemem, álmosság tör rám, elfáradtam. Pihenni kéne, pihenni fogok. Erős szél támad, mellettem felkap egy kukát s viszi magával. Valaki elfelejtette elrakni, valaki elfelejtette őt is. Talán valaki majd emlékezni fog még rám. Ugye gondol majd néha rám... Ezek a gondolatok kavarognak a fejemben, körülöttem tombol a hideg szél, tombol a természet, haragszik az emberiségre. Haragudnom kéne nekem is, de nem érzek semmit, belül üres vagyok. Talán így a jó, talán így lesz a legjobb. Nincs is szükségem semmire, sokkal jobb minden így céltalanul bolyongva a világban. Másnak is sikerült már, nekem ugyan miért ne menne. Csak azt felejtem el hogy a más az nem én vagyok, engem valahol elrontottak a tervezésnél. Egy hiba vagyok én is. De a hibák néha megoldódnak maguktól, ezt teszem most én is. Már hallom a halk lüktetést, szívem kezd hosszá szokni a lassú ütemes kattogáshoz. Kezdek eggyé válni a ritmikus lüktetéssel, érzem ahogy kiszáll belőlem a lélek, eggyé válik mindennel és semmivel. Testem megrogy, esetlenül zuhanok a földre. Csak egy picit bealudtam, újra itt vagyok bent. Ahogy közeledik úgy erősödik a kattogás, úgy gyorsul fel a szívem is. Hallom a dudát, ahogy tör előre a monstrum, minek nem árt se fagy se szél. Büszkén halad előre, dacolva a természettel. Talán csak én nem tudom felvenni a harcot az élettel, talán bennem van a hiba, nem tudom. Majd a végén minden kiderül. Lassan közeleg már az óra, érzem ahogy lelassul az idő. Most következik a kínos várakozás, de már nem kell sokat várni, eljön a változás. Kitudja lehet így lesz a legjobb, lehet nem. Pár perc és minden kiderül. Minden ugye? Ismét beindul a ritmikus búgás. Nagyot szisszen a gépezet, indulni készül. Indulni készülök hát magam is. Kihúzom magam, megigazítom a kabátom. Ha már jönnie kell hát legyen méltó hozzám. Szinte már látom a megnyugvást, a csendet, a magányt. Üldöz a jelen keserűsége, bánt hogy tehetetlen vagyok a törvényivel szemben. Isteni kéz alkotta meg ezt a világot, de ördög volt az aki minket teremtett. Bizony a világ már rég nem olyan mint ahogy azt gyerekként megálmodtuk. Közeledik hát a végzet, érzem minden felőrlő erejét. Szemembe vetít a vakító fény, sugarai eltompítják a látásom. Szép lassan megszűnik minden kapcsolat a túlvilággal. Talán ez már a vég? Nem az még nem jött el. Még kell hogy legyen egy esély. Mindig van egy másik út, mindig tudunk nemet mondani. Egyszer talán majd tényleg el kell hagynom e kietlen zord világot. De arra még várnom kell. Még nem végződött be minden, még hátra van az utolsó felvonás. Ilyen gondolatok jártak a fejemben mikor hagytam elsuhanni, tova a sötétségbe. Szép lassan elhal a zaj, nem marad ott más csak én.

Csak én.
 

-Hé Chad! Meséld csak el mégegyszer azz a sztorit azzal a kurvával. A dobókockás lány vagy mi...
-Domino te ökör. Végülis... Sört ide meg valami töményet. Ezt a kört te fizeted öreg.
-De mostmár haljunk is valamit abból a legendás történetből.
-Minden azon az őszi koncerten kezdődött...
 

I

A közönség őrjöngött. Hullámzott a tömeg, a reflektorok fényei pillanatképeket vetítettek elém. Együtt énekelték velem az utolsó sorokat. "Unhollyyyyyy" sikították. Ez volt a ma esti utolsó számunk. Durván le is fáradtam. Két órája nyomtuk az anyagot a népnek, úgy tűnt ők sosem fáradnak el. A színfalak mögött még váltottunk néhány szót, elosztottuk a pénzt, majd szép lassan haza szállingóztunk. Elég jól fizettek, kétszáz-ezer embernek szólt kint a rock. Hazafele hajtottam épp Seattle zsúfolt utcáin. Elég csendes volt az út. Inkább a lassú forgalom zavart. Nagyon ritkán ülök autóba, jobban szeretem a tömegközlekedést. Amúgy is keveset utazok. Előttünk két kocsi ütközött össze. Fékek csikorgása közt álltam meg. Hátulról majdnem nekem jöttek. Még egy ok hogy ne száljak kocsiba. Egy sikátor vezetett balra, le is fordultam gyorsan mielőtt még nagyobb dugó nem lesz. Borzasztóan esett az eső aznap éjjel. Már rég kiszálltam volna, az autópilóta úgyis haza talált volna. Döcögős tempóban haladtam előre. A járdán ismeretlen alakok sétáltak. Dacolva az esővel, emelt fővel haladtak előre. Ezt az utat nem ismertem, be dugtam a "Jack" -et a fejembe. Elég egyszerű térképet találtam az útról, könnyen megtaláltam rajta az én panel tömböm. A következő kanyar jobbra, még kétszáz méter előre. Egy kereszteződésnél álltam meg. Mindig pirosat kapok... Tőlem jobbra a sarkon valami megmozdult. Egy nő sétált hazafele. Kirívó ruhája és elragadó külseje megbabonázott. Elázott haja tincsekben csüngött alá, nem takarva el szép arcát. Hatalmas mellei voltak az fix. Jól állt neki ez a ruha. Alig takart valamit, és ez így volt rendben. Az ilyen szépséget kár lenne nem megmutatni. Ahogy felém ért rászóltam nem e elvihetném. Váltottunk pár szót a szar időjárásról, végül beszállt mellém. Csurom víz volt szegény. Kerestem valami rongyot hátul hogy megtörölje az arcát. Vacogott ahogy megcsapta a kocsiból áradó hőség. Jóleső biztonság érzet futott át rajta. Végül is feljött hozzám. Ittunk egy picit, ettünk egy pizzát. El toltunk pár műérzet chip et. Ruháit levetette és adtam rá valami szárazat. Két szeme megbabonázott. Sokáig akartam még nézni a lányt, bekapcsoltuk a plazmát. Gyorsan lekértem valami filmet, ez volt a szolgáltató ajánlata. Hamar elszállt az a másfél óra. Feküdtünk a kanapén, a lány teste szép lassan az enyémhez simult. Éreztem a teste melegét. Szeme izzott. Ahogy fokozatosan rám nehezítette súlyát, megadtam magam. Hátradőltem. Néztük egymás szemét egy hosszú percen át. A televízió képe elsötétült, végig ment a stáblista. Csak mi ketten maradtunk a sötétben. Éreztem ahogy teste egyre forróbb lesz. Aztán valahogy elfogyott rólunk a ruha. Mesterien végezte a dolgát. Mint aki erre született, vagy sok éven át tanulta, szakértő kezekkel távolította el a felsőm, majd a nadrágom. Azon az estén az enyém volt. Hosszú, kitartó harc volt. Megadtam neki rendesen...
Aznap reggel totál káosz voltam. Látásom eltompulva a hangokat egy burokból halottam. Szerettem volna megkérdezni a lányt mi a neve, hol lakik, elvihetem -e. De a csaj nem volt sehol. Egy cetli lógott az ajtón:

Durva volt a tegnap este,
most viszont el kellet mennem, bocsi.
Csók: Domino.

Ezzel a levéllel távozott. Hogy ki is lehet ez a csaj sosem fogom megtudni. Gondoltam legalább is. Az élet adott egy második lehetőséget. De először is kérem a söröm...

 II

Két hét telt el mióta megismertem azt a lányt. Két hete másra sem tudtam gondolni csak arra a két szép szemére, tökéletes alakjára... Hiú ábrándokat kergettem csak. Nem ment a zene, a munka, lelkileg kiégtem. Üressé váltam. Mindig az az este járt a fejemben, életem legjobb és egyben legrossazbb napja is. Végre találtam egy nőt aki boldoggát tudott tenni, és én simán hagytam elsuhanni. Nem akartam hogy így végződjön a történet, egész nap az utcákat, sűrű sikátorokat jártam hátha meglátom valahol. Pechemre meg is találtam. Két szar része van a városnak, a szeméttelep és a gettó. A telepre max meghalni mennek, illetve visznek embereket, maradt a nyomornegyed... Gondoltam jobb lesz ha nem kocsival megyek. A buszról is ugranom kellet mert nem mert megállni. Legegyszerűbbnek tűnt ha felmászok egy ház tetejére és szétnézek, sajnos minden tűzlétrát leloptak már. S mivel szuperhős sem vagyok maradtak a sűrű sikátorok. Nem szartam be elhiheted, minden neszre görcsbe rándult a gyomrom, vártam mikor vágnak tarkón. De aznap szokatlanul üres volt minden. Jó félórányi bóklászás után láttam meg egy kisebb csoportot. Amennyire ki tudtam venni, három troll és 1 ork lehettek, egy kocsi mellett szobroztak. Mire odaértem már nyílt is a kocsi ajtaja. Egy keménykötésű maffiavezér szállt ki, és egy nő... Elámultam, ő volt az. Egy pillanatra összetalálkozott a szemünk. gondolom megijedhetett mert egyből gyorsabbra fogta a dolgot. Nyújtotta a kezét a pénzért s már szedte a lábát. Akkor esett le hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik a női ideálom. Ja-ja, egy szimpla kurva volt. Legalábbis akkor még csak ennyit tudtam meg róla. Egy világ zuhant össze bennem, mekkora szar már hogy pont az én dívám egy utcalány. Siettem haza ahogy csak tudtam, aztán magamba nyomtam mindenféle antibiotikum származékot hátha elkaptam valami fertőzést. Ha volt is valami idejében elmúlt, nem maradt semmi utóhatás. Ez volt a második találkozásom "Domino" -val, de ahogy látom ez a sör is hamar kiürült...

III

 A harmadik alkalommal már beszélgettünk is. Sőt át is ölelt. Ezt az esetet lehet halottad már tőlem nevek nélkül is, ez egyike azon kevés alkalmaknak amikor keményen hazavágtam valakit. Az egész egy sötét éjjelent történt. sokáig jártam a bűnnel teli várost. Bűzölgő utcáin csak a sarki kocsmák nyújthatnak menedéket a vándoroknak. Az egyik ilyen kocsmát látogattam meg én is aznap este. Ahogy beléptem arcomba csapott a tömény alkohol és cigaretta szaga. Csak nehezem tudtam fókuszálni a szmogban. Igazi bűnbarlang volt, olyan huszadik századi. A pulthoz lépdeltem, kértem egy italt. Körülbelül ennyire emlékszek magamtól, de állítólag megittam még vagy kilenc üveggel. Így történhetett hogy véletlenül a hátsó ajtón mentem ki. Tudod te hogy hova visz a hátsó ajtó? Hát nem a szabadba annyit mondhatok. Sűrű sikátor, beton kockák magasodtak körülöttem amíg a szem ellát. A távolban női sikolyokra lettem figyelmes. Akkoriban még hű hazafi voltam, egyből futottam ha valahol segítség kellet. Azóta erről már leszoktam, részben az akkor történtek miatt. Egy balos kanyar után egyenesen a képembe vágódott az a két ork hónuk alatt a lánnyal. Azt az alakot a sötétben is felismertem, szemei csak úgy fénylettek a sötétben. Csapzott haja nagyrészt eltakarta az arcát de még így is megismertem. Domino... Reflexből előkaptam a stukkerem, de a jobb szélső gyorsabb volt, nagyot taszított rajtam. A gravitációt kigúnyolva repültem arrébb vagy négy métert. A fejem be is ütöttem valamibe, egy tégla volt az. Amíg a rút pofa velem volt lefoglalva Domino kicsúszott a másik kezei közül. Nem tudom milyen nyelvet beszéltek azok, de valami segély kiáltásféle lehetett mert az én ellenfelem egyből visszakozott. Kihasználva ezt megragadtam a téglát és teljes erőből tarkón vágtam vele a tagot. Nagyot reccsent valami, vagy a koponya vagy a gerinc, azonnal összeesett. A másik nem szarozott, előkapott egy géppisztolyt és már rám is küldött volna egy sorozatot ha a lány nem rúgja kíméletlenül tökön. Nagyot jajdulva esett térdre amaz. Megkerestem a pisztolyom a sötétben, majd rászegeztem. Eszében sem volt ezek után próbálkozni. Szép csendben elslattyogott vissza a bárba. És akkor ott maradtunk mi ketten... Hideg volt az éjszaka, megtépett ruhái nem sok meleget biztosíthattak. Levetettem bőrkabátom és a vállára helyeztem. Közel hajolt hozzám. Suttogott valamit, gondolom egy köszönet félét, a hangját elvitte a félelem. Közelebb léptem hozzá, átkarolt. Magamhoz húztam, testemben biztonságra lelt. Akkor jött fel hozzám másodjára... De ehhez ti még túl kicsik vagytok nem? Hehe... Sebaj van még tovább is. Csak már nagyon kapar a torkom...

IV

Másnap sikerült nyakon csípnem mielőtt elszelelt. Megbeszéltünk egyet s mást. Minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Ahogy azt a nagy könyvben megírták, úgy kezdtem el udvarolni, szép lassan ostromoltam a falakat, s meg sem álltam a szívig. Körülbelül egy hónapja ismerkedtünk mikor ez az eset történt. Egyik reggel épp a törzshelye felé vitt utam, meglepetten vettem észre hogy nincs sehol. Kerestem vagy egy órát mire feladtam és felkerestem a lakásán. A madame azt mondta tegnap este nem jött haza. Először nem tudtam hol is kezdhetném a nyomozást, lehet hogy csak tovább maradt egy kliensnél. Két napja már hogy nem jött haza mikor kezdett derengeni egy régi emlék. Minden ott kezdődött hogy miután jól helyben hagytuk a két malacpofát, bementünk az egyik közeli kórházba, megvizsgáltatni a tarkómat. Azt mondták semmi baja, egy rutin eljárás az egész. Tegnap kaptam meg a számlát a rutin eljárásról, akkor csak a magas összegre tudtam gondolni arra nem hogy mi is történt. Mikor felmerült a lehetőség újabb orkok iránt, egy kicsit beszartam. Még távolabb a múltban pedig ott volt az a gonosz maffia arc a testőrségével. A kocsi volt a kulcs. Elég jó memóriám van, még emlékeztem a rendszámra. Domino lakásán a nő azt mondta látta már ezt a kocsit. Akkor már tudtam mivel állok szemben...

Egy dekással lenyomoztattam a központi szerverről hogy kié az a kocsi, és hogy hol tartózkodik. Sejtettem hogy a szeméttelepre fogok kerülni, de azt nem hogy önszántamból. Elég tehetős voltam annak idején, fegyvereket és embereket kerestem. Az a jó Seattleben, ha van pénzed mindent megkapsz. Pénzem volt elég, csak győzzék hozni az újabb haderőket. Mikor elindultunk öten voltunk, állig felfegyverkezve. Az éj leple alatt osontunk, társaim a legkorszerűbb gyilkoló gépek. Egy cél: visszaszerezni a lányt. Ahogy közeledtünk a telep kerítéséhez halk puffanást hallottam. Egyik társam Robinson loccsantotta ki az épp őrt álló mutánst. A kerítés nem volt akadály, egy perc se telt bele mire átvágtuk magunkat. Mi a nyugati felén lehettünk a létesítménynek, Domino feltételezett tartózkodási helye pedig észak-kelet, egy kisebb hangár vagy ház. A szemere csúsztattam az egyik lencsét, minden elkékült, a hőt kibocsájtó egyének pedig sárgás, vöröses fényben úsztak. A fegyveremhez nyúltam, de használni már nem volt időm, a legtöbb vörös oszlop már feküdt mire ráfókuszáltam az irányzékra. Az egyik kisebb ház falán nagyobb mozgás látszott, konkrét alakokat nem tudtam kivenni, de biztos voltam benne hogy ott tartják fogva. Halkan osontunk a ház felé, Társaim olyan csendben mászták a szemét kupacokat, hogy néha hátra kellet néznem követnek e még egyáltalán. Megpróbáltam felmászni az ereszcsatornán, önmagamat is meglepő gyorsasággal történt minden, úgy mozogtam mint a profik. Domino két szobával arrébb, de már az épületben vagyok. A folyosón két őr is járkált. Két társam ügyesen megoldotta a dolgot, hőkereső szemüvegben, hangtompítós fegyverekkel eresztett egy sorozatot a falba ott ahol az őrök álltak. Elég nagy kaliber lehetett, a vastag falak úgy engedték át a golyót, mint mikor egy lézer késsel próbáltam meg vajat kenni. Egyenlőre semmi nem utalt arra hogy bárki is észre vette volna a behatolásunkat. Szép csendben osontunk tovább a folyosókon. Amikor aztán megérkeztünk a célállomáshoz egy picit beijedtem. Ugyan mit is keres egy magamfajta ember egy ilyen helyen, az árnyak világában egyedül, az "árnyak" között. Akkor már nem volt visszaút, vezényszóra berúgtuk az ajtót, a három fegyveres azonnal a földre került. Akkor megláttam őt... Ott ült egy székhez kötözve, eszméletlen dőlt előre, csapzott haja az arcát takarta. Akkor szólalt meg a riasztó. Gyorsan eloldoztam a kötelet és a vállamra vettem. Már késő volt... Legalább tízen törtek be a szobába kérdés nélkül lőve mindenre ami mozog. Nem gondoltam semmire, hagytam hogy az ösztöneim vezéreljenek. végignéztem ahogy a társaim egyenként zuhannak a földre. Fényt láttam. Egy ablakon át szűrődött be a holdsugár. A lábaim megindultak, akaratom ellenére cselekedett a testem, nekivágódtam az ablaknak, a korhadt fa, a régi üveg megadta magát. Csak akkor eszméltem fel mikor már a friss levegő az arcomba csapódott. Alattunk szemetes zsákok, ennek köszönhetem hogy még ma is itt vagyok. A jobb karomra érkeztem, óriási fájdalom hasított belém. A kórházban azt mondták eltörött. Bal vállamra fektettem a lányt és megmaradt erőmmel a kikötő felé rohantam. Az egyik nagyobb szemétszállító hajó épp bent dokkolt. Felfutottam rá és leoldottam egy mentőcsónakot. Fél kézzel eveztem egész este. Másnap mikor kisütött a nap, megjelent előttem a szárazföld. A mai napig nem tudom merre eveztem és hogy mennyit, de másnap már mindent elözönlöttek a rendőrök. az egyik fegyver kereskedő dobott fel, mint később megtudtam. De akkor nagyon örültem neki. egy mentő hajó jött értünk, alig pár kilométerre voltunk a parttól.

V

Sose higgyetek a tündérmeséknek. Az a véglet hogy a jó megmenekül a rossz pedig elnyeri méltó jutalmát... Ez már abban a korban is hülyeség volt amelyik szülte. Kíváncsiak vagytok hogy végződött? Ahogy a kórházból távozhattunk, a rendőrök Dominót őrizet alá akarták venni. Persze a rendőrség nem védelem egy sokkal magasabb erővel szemben. Mint megtudtam a lány olyan információk birtokában van amivel ki lehetne iktatni minden terrorista mozgalmat Észak-Amerikában. Azt hogy ki helyezte el a robbanó szerkezetet a kocsiban, sosem fogom megtudni. Az utolsó kép Dominóról az volt mikor beszállt a kocsiba, mosolygott, azt mondta minden rendben lesz. Ő már tudta mi fog következni, én barom pedig bizakodtam abban hogy az igazság győzedelmeskedik. Hatalmas tűzoszlop volt az árnyék válasza, s ezzel véglegesen kiirtotta belőlem a hitet, a szerelmet, s minden emberi érzést.

Ez volt az ugye? Remélem mindenki felfogta miről is beszéltem. Az élet játék csupán, mi a bábuk úgy mozgunk ahogy azt a felső hatalmak szeretnék. Valószínűleg el sem hiszitek azt amiket most mondtam, de ez így van rendjén. Hatalmas árat fizettem az igazságért, s most már inkább élném a tudatlan egyszerű kis életem. Mára csak egy név maradt meg bennem, szinonimája a szerelemnek s halálnak: Domino.

Gyakran úgy tűnik hogy órák óta várunk valamire, s mikor lenézünk az a monitor jobb sarkára, csak percek tűntek el, vagy talán még egy sem. Sokszor hisszük hogy már órák óta várunk kint a hidegben valakit aki csak öt percre ment fel egy sapkáért. Így teltek az órák azon a délutánon is...

Már harmadik napja voltam akkor otthon betegségre hivatkozva. Ez persze igaz is volt mivel szörnyen ereztem magam. Hétfőn még kedvesem volt beteg most pedig én, már majdnem egy hete hogy nem láttam. Épp unatkoztam ebéd után, úgy gondoltam ráírok, ha hazaér majd elolvassa. Ha jól emlékszem azt kérdeztem tőle enyém lesz e a hétvégén, régen láttam és szívesen ölelném őt újra. Nagyon hideg volt akkor a szobámba, a hideg játszadozott a hátamon. Utolsó sorba csak annyit írtam: Te szeretsz Engem? Majd hátradőltem a székemben és vártam a csodát...

Csodát. Mikor is történtek velem utoljára csodák. Talán azon a nyáron mikor megismertem őt, egy pillanat volt csupán az egész mégis örökkévalóságnak tűnt. Van amikor órák óta élvezünk valamit s mikor megnézzük még csak percek múltak el. Így történt talán az első csók, az első szenvedélyes órákon át tartó csók. Ez persze sosem a ténylegesen első csók, arról az egyről beszélek amikor az életed egy fordulópontjára jutsz. Amikor lepereg előtted az élet, s nem a múltat hanem a jövőt látod magad előtt. Látod az elérhetetlennek tűnő távoli boldog életet, látod az utat ami odáig vezet, látod a társakat akik odáig kísérnek. S mikor elengeditek egymást akkor veszed csak észre hogy az még a távoli jövő, te pedig itt vagy a jelenben, egy gyönyörű pillanat s egy évre előre látod az életed.

Persze létezik ennek a törvénynek másik variációja is. Amikor több óra telik el egyetlen egy másodpercért. Akkoriban még dúlt a szerelem, s szerettem volna karácsonyra valami széppel meglepni Őt. Egy havas hideg téli reggelen kezdődött minden. Aznap elmaradt elég sok órám csak délre kellet bemennem az iskolába. Kapva az alkalmon be is néztem néhány üzletbe. Minden álmom az volt hogy valami egyszerűbb gyűrűt veszek neki. Sosem voltam gazdag és nem is szeretnék az lenni, de olyan ajándékot akartam venni amivel ki tudom fejezni az érzelmeim. A lánykérés még persze messze volt nem is azért akartam. Már régóta arról ábrándoztam hogy majd az én ujjamra is felhúzzák a szerelem jelképét, ez persze csak akkor fog bekövetkezni ha összeházasodunk. Elképzeltem ahogy lemegyek a boltba és fizetésnél ott érzem az ujjamon, vagy ha hosszabb útra indulok motorral, kocsival ránézzek és tudjam hogy vár otthon valaki. Szerettem volna ha ő is rátud majd nézni és talán hasonlókra fog jutni mint én. Az a nap heteknek tűnt akkor. a hideg havas időben indultam útnak, mintha órákat meneteltem volna a hóban mire megérkeztem a célomhoz. Hosszas óráknak tűnt amíg nézelődtem, olyat kerestem ami én vagyok, ami mi vagyunk. Így teltek el órák hosszas töprengéssel, keresgéléssel, de megtaláltam az igazit. siettem ahogy tudtam vissza a suliba. Órákon át gyalogoltam a hóban, valahol a közelben autóbaleset volt, állt a forgalom. Mikor végre beértem akkor néztem csak meg mennyi az idő. Egy fél órával hamarabb jöttem...

Előfordult az is hogy valamit már nagyon vártam és az idő nem akart múlni. Ahogy a a Windows homokórája indul meg végtelen ciklusán, úgy telt az idő a fejemben is. Karácsony előtt jártunk, Ő akkor jött át hozzánk, akkor tartottuk meg az ünnepet. Szerettem volna az ajándékom minél romantikusabban átadni. Ezen felül egy vacsorával is készültem, óráknak tűnt amíg elkészült. Mindezt egyetlen pillanat miatt, amikor majd boldogan felhúzom neki a gyűrűt. Úgy ahogyan majd egyszer az oltár előtt fogom. Ilyen gondolatok jártak a fejemben hosszú órák óta. Hiába néztem az órát a kaja még mindig nem sült meg. Volt egy film amiben a férfi egy madzagra kötötte a gyűrűt és a magasból az a nő kezére csúszott. Elkészült az ebéd, megettük, nagyon finom lett. Közös elhatározás alapján arra jutottunk itt az ideje annak amit már régóta vártunk. Megfordult a kocka. Az a pár perc amire heteket vártam, most óráknak tűnt, s amíg előakartam készíteni a dolgokat mintha másodperceken múlna az egész időzítés. Végül is megtörtént a dolog. Boldogan dőltünk ki az ágyra, egymást ölöve csókolgatva. Az az egy óra ami akkor következett napoknak tűnt akkor, s minden előtte csupán az idő tört részének. Most visszagondolva persze csak perceknek tűnik a dolog, de az a pár perc minden ami szép, minden ami jó. Szokták mondani hogy a rossz emlékek elszállnak, az ember a jókat őrzi meg. Bár akkor semmilyen rossz dolog nem történt, azokra a  szép eseményekre még most is jobban emlékszek mint arra mit ettem ma.

A rá következő eseményekről már csak megfakult képek maradtak, kivételt képez talán az a szép hét a nyáron amit együtt töltöttünk. Így visszatekintve csak pár órának tűnik az egész hónap, alig emlékszek már valamire. A nyári élményeken gondolkoztam aznap délután is mikor begépeltem azt a pár sort. Közben már terveztem a jövőt, úgy gondoltam a következő nyáron megkérem a kezét. Abban a pár percben egy egész élet pergett le előttem, öregkorunk megnyugvó napjai, a csecsemősírás, a felnövekvő gyerekek. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy akkor fedezem fel az igazi szerelmem amikor nem csak hogy meglátom az ő hibáit hanem elképzelem a gyerekeinket ahogyan bennük is meglesznek ugyanezek a hibák. Úgy éreztem tökéletes az életem, hogy mindent megkaptam a sorstól amire valaha is számíthattam. Az elmúlt hónapokban kicsit kevesebbet voltunk együtt, itt lenne az ideje bepótolni. Alig vártam hogy hazaérjen és azt mondja igen. Már láttam magam előtt ahogy kint sétálunk a gáton megvadult kutyámat kergetve. Néhány pillanat volt csupán az egész, mégis évekre előre láttam mindent.

Így történt aztán hogy egyetlen egy másodperc alatt megváltozott az életem. Teltek, múltak az órák, a mutató mégis egy helyben állt. Egyszer csak előugrott az ablak, bejelentkezett, hazaért. További órák teltek el ahogyan a kis gondolatfelhőben cikáztak a pontok. S utána egy örök életnek tűnt az a pár szó: Szakítani akarok veled. Egy pillanatnak tűnt utána minden ami történt, órák teltek el amíg ott ültünk, beszélgettünk.

Ha belegondolok hány apró másodpercen múlik az életünk mivoltja, s hogy ezekből én mennyit nem éltem meg, pedig akartam. Arra a tényre jutottam az életünk túl rövid ahhoz amit az elején elterveztünk, és sosem szabad pihenni az egyes epizódok között. Mindig törekednünk kell arra hogy a szép még szebb legyen, a jó még jobb. A lepergett homokszemcséket ugyan nem lehet visszatömködni a szűk lyukon, az órát még mindig meg szabad, meg is kell fordítani. Így telt el most a gépeléssel pár óra, ami olykor hosszú éveknek máskor csak egy pillanatnak tűnt, de hiszem azt hogy egyszer minden jóra fordul, talán egy perc alatt változik majd meg, lehet hogy éveken át küzdök majd érte, A remény addig él, amíg ti életben tartjátok.

Tikkasztó a hőség, a nap magasan száll. Délre jár. Sehol egy felhő, egy árnyék. Körülöttem puszta tartomány, szántó ameddig a szem ellát. Lovam patája pattog a kockaköveken. Síri csönd. Egyedül vagyok. Macskaköves út vezet végig, a messzeségben egy erdő képe tűnik fel. Szegény hátas nem bírja már sokáig a meleget. Meleg van? Nem tudom, nem érzem a hőséget. Nem érzek semmit... Előttem nagy erdő terül el, zöld minden teli élettel. Ahogy közeledek madár neszezésre leszek figyelmes. Igen ez az erdei élet. Minden él körülöttem, lélegeznek a fák, csak én nem... Az egyik fa ágán két mókus játszik. Fölöttük madarak ülnek, s énekelnek. A távolban egy farkas suhan el, alig kivehető az alakja, előlem menekül. Magányos farkas vagyok én is...

Akkor nagyon lassan akart telni az idő. Persze a régi idők, a szeretteink gyorsan tovaszálltak. Szegény Catherine. Alig húsz évet töltöttünk együtt. Persze már vártam mikor fog bekövetkezni, mikor jön el az ideje egy újabb elmúlásnak. Most egy járvány képében talált meg a sors. A kis falu ahol éltem épp fénykorát élte. Háború idején minél több élelmet próbálnak felvásárolni a parasztoktól, nekünk sok volt és sokat is adtak érte. A sok pénz a régi épületek felújítására ment el. A környék megszépült. Még most is ott pompázik üresen valahol sok száz mérföldre mögöttem. Senki sem élte túl a fertőzést. Mint pestis húzott keresztül a városon, két nap kellet hogy kiürítse a központot. Egyedüli túlélőként bolyongtam, eltemettem mindenkit. Minden egyes sírt kiástam, nevük remélem sokáig fent marad. Azóta barangolok újra. Újabb élet után kutatva. Ez már nem az első eset hogy újra kell kezdenem. Szám szerint az ötödik azt hiszem. Ötödjére vesztek el mindent. Szívem már rég nem funkcionál de most talán meg is fog kövesedni. Szörnyű létet szánt nekem a sors, túl sokat éltem már meg. Öt ember helyett éltem meg egy életet, s talán most már nekem is elég. Félek mennyit kell még megélnem, hány embert kell megismernem, megkedvelnem és elvesztenem. Ördögi kör, ördögi varázslat testem... Elképzelhető az is hogy nem vállalom be még egyszer. Eleget szenvedtem már. Át kell engedni a teret a fiataloknak. De, nem. Nem adhatom fel. Ha most kiszállnék, a maradék öntudatom is elveszne. Elveszne a hitem, hogy még mindig ember vagyok. Ember vagyok? Amíg hiszem, hogy élek, hogy ez az élet addig igen. Nem szabad letérnem erről az útról. Hát akkor hajrá, vágjunk bele újra...

Estére jár már az idő, a nap régen lement. Nyugszik minden, halk az erdő. Csak a fáklya fénye mutatja az utat. Lángja meg meg csillan a fényesre taposott köveken. Gyönyörű fényjáték... Játék csupán. Kisebb képek vehetők ki a köveken. Mint egy vetítés, életem eseményi jelennek meg előttem. Ahogy fentebb nézek itt van a jelen, lovam árnyéka játszik a lobogó tűzben. Egy picit előrébb ha nézek az már a jövő... Egy alaktalan kép a félhomályban, kis foltok játéka a sötétségben. Én leszek az az ember aki egyedül járja majd ezeket a sötét utcákat minden este. Már várom is hogy bekövetkezzen, legyek az a sötét árny az éjben. Egyszer eljön majd az idő mikor nekem is bevégeztetik, de addig is tennem kell amit feladatul adott az élet. Élek, s majd egy kicsit meghalok. Minden megy tovább. De, legalább emberként halok meg. Emberként...

Nem volt nehéz hozzá jutni az anyaghoz. Két saroknyira innen az egyik banda terjesztette az új szert. Elixír, mondták. Mielőtt végleg kisütötte az agyukat. LXIR, ez volt a valódi neve. Viszonylag új cucc volt. Alapanyagait még nem sikerült beazonosítani, de a szervezetben valódi roncsolást vitt véghez. Az eladók sose látták ugyanazt az alakot ötnél többször, addigra már elég kárt okozott...
A mi figuránk is innen szerezte be a szert. Látszatra ugyanolyan volt mint a többi műérzet chip, hatása messze túlszárnyalta őket. Egy kis séta a tizedikre, hamar hazaért. Haza a mocsokba...  Hát igen, elég gyér környéken lakott. A folyosó falairól mállott le a vakolat. Előfordult már hogy agyonnyomtak pár kisgyereket a plafonról leszakadó kövek. Nehezen mozdult meg a vaskos ajtó, megcsikorgatta a felszakadt köveket. Ahogy belépett bűz csapta meg. Rothadó hullák és a leolvadt hűtő tartalma. Az ő szobája jobbról nyílt, az ajtó már rég nem funkcionált. Lehevert a matracra és bekapcsolta a rádiót. Valami régi klasszikus válogatás ment épp. Egy Kiss szám ért a végére mikor elővette. Két ujja közé fogta, nézegette egy picit.
-Mindent bele... -mondta, s becsatlakoztatta.
Az első pár percben nem érzett semmit. Lassan múltak a percek, egymás után szóltak a régi nagymenők. Egy Iron Maiden szám kezdett bele. Néha be-be sistergett a régi tranzisztoros masina, de a szöveget már fejből tudta. Odament az ablakhoz, felnyitotta hogy jöjjön be egy kis levegő. A távolban madarakat látott. Az egyikük közelebb repült hozzá. Ahogy közeledett úgy erősödött a zene hangereje is. A madár rászállt a párkányra. Rázendített a refrén.

Fly, on your way, like an eagle,
Fly as high as the sun.
On your way, like an eagle,
Fly touch the sun.

A madár énekelt. Neki szóltak a sorok. A többi madár is közelebb jött. Pár méterrel a házuk fölött köröztek. Érezte ahogy a kezei megemelkednek. Karjai alatt a saját szárnyát látta. Vastag hártya, hatalmas fehér tollakkal. Látta magát ahogy a madarakkal szárnyal. A hideg fuvallat jólesően csapott arcába. Az egész szoba megszépült. Ahol a tapéta eddig leválóban volt, most a kék ég s rajta a felhők járták táncukat. A szárnyasok körbe vették. Ahogy köröztek, érezte egyre könyebb lesz minden. Lábai megemelkedtek. Lebegett a teremben. Ahogy ismét kinézett az ablakon a beragyogó napot látta. Hatalmas fény töltötte meg a szobát. Virágok illatát hozta a szél. Vakítóan sütött a nap. A madarak kiszálltak az ablakon, David utánnuk kiálltott.
-Várjatok meg! Megyek én is.
Nagy neki rugaszkodással futott neki az ablaknak. A párkányra fellépve ismét megcsapta egy illat. A boldogság szaga. A friss levegő valósággal átölelte. A nap enyhén melegítette arcát. Egy álomvilágba került. Bárcsak sose fejeződne be. Bárcsak ő is ott fent szállna. Nem is tétovázott sokat, a gondolatot tett követte. Elrugaszkodott... Kitárta szárnyait... A zenét ismét közelről hallotta, fölötte madarak köröztek. Énekeltek neki. Énekelték a szomorú dallamot.

His eyes seem so glazed
As he flies on the wings of a dream,
Now he knows his father betrayed
Now his wings turn to ashes, to ashes his grave.

A fecskék nem tévedtek. Egy utolsó szárnycsapás... Az ég elsötétedett. A madarak tovaszálltak. A napot ismét felhők borították. Dörgött az ég, hatalmas szél kerekedett. Esőcseppek hullottak alá. Egy ilyen csepp esett rá David homlokára is. Elméje már tisztulóban volt, hirtelen nagyon sötét lett. Az előbbi álomvilág szertefoszlott. Ahogy lenézett nem volt már ott a zöld fű. Fent sem sütött már a nap. Csak az ablakokat látta ahogy elsuhan mellettük. A felgyorsult ütemben száguldott... Alatta lassan vánszorgó kocsik tömege. Kis hangyák voltak csupán. Teltek a másodpercek, még ott visszhangzott a fülében a dallam. Az utolsó refrén következett. Az alatta elterülő világ egyre nagyobb és nagyobb lett. Kivehetővé vált a házuk előtt álló Hot-dog árús, szemben a kisbolt ablakai. A kis hangyák mostmár ember alakot húztak, egyre csak nőttek és nőttek. Egy utolsó sor.
-Fly as high as the sun! Aaaaaa!
A kép immár teljesméretű volt. Emberek sétáltak fel, s alá az utcán. Talán észre sem vették a közeledő alakot. David szerette volna megérinteni az alatta tornyusuló képzeletvilágot. Megdöbbenve vette észre mennyire valódi. Valódi... Ez volt az utolsó gondolat. Hatalmasat csattant az egyik parkoló kocsi tetején. Arcán mosoly húzódótt. Boldog volt. És ennél már boldogabb nem is lehetett. Már nem érezte a fájdalmat, már nem érzett semmit...
 

SnovVMaker

-Vétkeztem atyám. Félek az Isten ezt most nem fogja megbocsájtani.
-Isten színe előtt mindent elmondhatsz leányom. Nincs olyan bűn ami alól nem nyerhetnél feloldozást. De csak akkor ha te is akarod.
-Minden azon az esős éjszakán kezdődött...

Borzasztóan zuhogott az eső aznap este. A kis falucska ahol aznap este szálltam, betömörült a kocsmába. Mindenki ott volt. Ülőhely híján a pultnak dőlve merengtem, mikor tágra nyílt az ajtó. Ázott alak jelent meg a sötétben. Belépett, s pulthoz sétált. Páncéljából csurgott a víz. Köpenyéből felmosó rongyot készített az időjárás.
A mellvértjére festett jelet talán mindenki ismerte. A jövevény a Trist család egyik sarja lehetett. Nagyon híres nemesi család Ynevben, talán még maga is ismeri atyám. Szép arca volt. Fellelhető volt rajta az összes családi vonás. Hosszú rendezett haját hátul összefogta. Folyt róla a víz. A teremben ülök egy szót sem szóltak. Némán nézték a jövevényt. Nem is mertek megmukkanni, nagyon ritkán jár erre vendég, és azok sem állig felfegyverkezve. Azok a kevesek akik meglátták benne a nemesi vért, tiszteletteljesen leborultak előtte. Valamennyien követték őket.
-Semmi baj... -mondta a lovag. -A nevem Sadun, a Trist család sarja. Hosszú út áll mögöttem, és még ugyanennyi előttem is. Muszáj volt megállnom ebben az időben, a lovam már nem bírta a tempót. Szállást szeretnék kérni ma éjszakára. Valami étel is jól esne, meg a lovamat is rendbe kéne hozni. Természetesen szeretném mindezt kifizetni, továbbá legyen a következő körre mindenki a vendégem.
Boldogan teltek el a következő órák. A jó bor mindenkiből kihozta a jókedvet. Én megpróbáltam közeledni az idegenhez. Beszélgettünk a világ dolgairól, hogy állnak a háborúk, a király egészségi állapotáról. Alapvető témákat hoztunk csak fel. Jó néhány kör után egy picit személyesebbre váltott a hangulat. Megtudtam hogy a Trist család kihaló félben van. Hat testvér közül csak kettőnek sikerült fiút nemzenie. Valami átokról beszélt. A két gyerek közül viszont már csak ő van életben. Unoka testvére néhány éve eltűnt, amikor kigyulladt az egész birtok. A család meghalt, de az ő holttestét nem találték sehol. Sadun egyedüli fiú örökösként maradt. Csak ő vihette volna tovább a Trist nevet. Ő viszont még nem találta meg az igazit. El sem tudja képzelni atyám milyen boldog lettem a szavak hallatára.

Már hajnalodott mire elállt az eső. Az emberek fáradtan bandukoltak házaik felé. Csak a lovag és én maradtunk a fogadóban. Mindketten átutazóban voltunk, a szállásunk az emeleten. Mielőtt átalakították a házat, az emeleten lehettek a hálószobák. Az én szobám a kettes volt, a lovagé a hármas. Pár perc mozgolódás után, fel is fedeztünk egy átjárót a két haló között. Leültünk az ágyára és tovább beszélgettünk. Nagyon kedves, udvarias fiatal ember volt. A háború még nem törte meg lelkét. Ahogy múltak az órák egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Ebben a bor is nagy szerepet játszott. Mindketten elálmosodtunk, és nagyon messze volt az ágyam. Aznap éjjel együtt voltunk, atyám. Sosem fogom elfelejteni azt az estét. Minden jól ment, én keltem fel hamarabb másnap. Reggelit hoztam fel lentről, leraktam az asztalra a tálcát. Odamentem hozzá hogy felköltsem. Ekkor történt meg a baj. Sadun bár nem mutatta ki, örökös rettegésben élt. Éberen kellet aludnia és egy kést mindig rejtett a párnája alá. Ez a kés volt az amely a hasamba fúródott. Épp csak megérintettem a fejét hogy csókolhassam. Ő reflexből felém rántotta tőrét. A becsapódás elkerülhetetlen volt. Mélyen belém hatolt a penge, a markolat verődött a hasamnak. Elállt a lélegzetem. Ő is megijedt. Tágra nyílt szemekkel nézte tettét. Nem haragudtam rá. A harcosok élete ilyen. Szemében könnycsepp jelent meg. Ő az ágyban feküdt, én fölötte. A térdemen támaszkodtam. Nem akartam meghalni. Akkor indult be az az ösztön amiről már sokat hallottam. A testem fölötti irányítást átvette valami megfoghatatlan erő. Mint külső szemlélő voltam csak jelen. Kezem a mellkasára csúszott. Tenyerem hevülni kezdett. Zöld fény csapott elő ujjaim közül. Sadun arca görcsbe rándult. Rángatózott fogásom alatt. Éreztem ahogy az erő visszatér belém. Elszívtam minden életerejét. Megöltem őt atyám. Ért engem? Az utolsó Tristet. Megöltem egy családot. Megöltem azt aki hozzám jó volt, aki szeretett...

Várjon itt még nincs vége a történetnek. Ezt csak azért mondtam el hogy megértse majd a következő cselekedeteimet. Mint az már kiderült én egy boszorkánymester vagyok. Egyike talán Ynev legjobbjainak. Atyám, én aznap nagyot vétkeztem. Megtagadtam a létezés szabályait. Megtagadtam a teremtés tanítását. Megtagadtam Istent. Hosszú órákon át tartó rituálék sorozata következett. Tudja mi lett? Feltámasztottam. Először megállítottam a testében a romlást. Majd démoni erőket hívtam hogy segítsenek nekem feltámasztani. Terven bevált. Létrehoztam egy élőhalottat. Persze először olyan volt mint minden közönséges zombi. Rám mint mesterére hallgatott. Pár szóból álló parancsokat hajtott végre. Egy báb volt csupán. Én ezzel nem elégedtem meg. Két éven át vándoroltunk titokban. Mindenhol a kiskapukat keresve. Sokszor hegyeket másztunk meg hogy átszeljünk néhány határt. Nagy hatalmú nekromantákat ismertem meg. Egy utolsó rituálé meghozta munkám gyümölcsét. Sadun visszakapta mindazt amit én elvettem tőle. Először személyiséggel ruházták föl. Majd régi emlékeit nyerte vissza. Újra ember volt. Egy ember aki meghalt, de most visszatért. Minden megvolt ami emberré tette. Sosem felejtettük el azt az estét. A reggelre mindketten szomorúan emlékezünk, de talán ez volt csak a kezdet. Egy kötelék alakult ki közöttünk. Én voltam a gazdája, mégis ő volt az én vezérem. Követtem őt mindenfelé. Látja uram? Mégsem vagyok én olyan jó kislány.

Ennek persze már majdnem húsz éve. Minket szétválasztott a sors, de hiszek benne hogy még most is él. Meghalni már úgysem tud. Magányosan járja a világot. Remélem egyszer megnyugvást lel. Látja atyám, így dacoltam én annak idején a természet erőivel...

SnovVMaker

A fény amit látott gyönyörű volt. Fehér de mégis látszott benne az összes színárnyalat. Amyt megbabonázta a színek játéka. A háttérben muzsika szólt. Isteni színjáték...
Hirtelen mindennek vége. Megszakadt az adás. Kezdett kivilágosodni a kép. A szobájában van. Lassan visszatért a hang. Valaki dörömböl az ajtón. Ez Marek, a pap növendék a szomszéd szobából. Végül a keresztvas megadta magát, az ajtó fogcsikorgatva kitárult. Valóban Marek volt az. Arca gondterhelt, kimerült reménytelen pillantást vetett Amy felé.
-Amy ébredj! Nincs sok időnk. Minden elárasztottak ezek a pokolfajzatok.
Marek mögött tűzlabdák cikáztak. Amy az emeleten lakott. A galéria bal oldalán volt a szobája. Lentről hatalmas tűzcsóvák csaptak fel a Marek háta mögötti korlátig. Amy felkászálódott az ágyból. Agya már pörgött de a teste tehetetlen volt. Nehéz volt állva maradni. Felvette a széken hagyott ruháját. Gyönyörű fehér anyag volt. Minden papnövendéknek ilyet kellet hordani. Az övé valahogy mindig tiszta volt. Egyszerű szabású, fehér selyemből készült kelme. Azt mondták róla az angyalok keze mossa mindig, attól ragyog ilyen fényesen. Nagy reccsenés rázta vissza a valóságba. A Marek mögötti korlát megmozdult. Nagy szárnyai voltak. Erős, izmos testének meg se kottyant ez a kis mászás. Fején szarvai utaltak démoni mivoltjára. Szemei lángoltak. Mondott valamit de Amy nem tudta kivenni a szavak jelentését. Fura nyelven beszélt. "Démoni" nyelven... Marek megfordult. Elállt a lélegzete is amikor meglátta az eléje tornyosuló izmos alakot. Az ordított és nagyot suhintott lángoló kardjával. A pallos úgy szelte a fiú testét mint a vajat. Erőtlenül esett össze. A démon Amy felé fordult. Fülsüketítő ordítást hallatott. Megindult feléje, kezében hatalmas lángoló fegyvere. Amy hátrálni kezdett mikor megnyílt alatt a föld...

Úgy tűnt mintha órák óta eszméletlen lenne. Pedig csak perceket volt önkívületi állapotban. Ahogy felnézett Istfallt az öreg papot látta. Kezében egy ezüst hosszúkardot szorongatott. Valami imát rebegett. Ahogy bővült a látókör egy másik alak is feltűnt. Ugyanaz a démon aki az előbb még fent volt az emeleten. Egymás szemébe néztek.  A lángoló szempár dühöt és káoszt sugárzott. Hideg futott végig a testén. A pap kezében valami fényes villant meg. A csillogás végig futott a pengén. Isten áldása, gondolta. Az felkelt és hangosan ordítva meglóbálta a kardot. Teljes erejéből rugaszkodott neki a démon hatalmas testének. A kard pengéje mélyen belehatolt a húsba. Markolatig elnyelte. Nyilván fontosabb szervek is sérülhettek, a lény hatalmas ordítással megtántorodott. A pap még mindig szorosan fogta kardját. Próbálta kihúzni. A penge nem mozdult. A pokoli teremtmény elkínzott arcán egy mosoly futott végig. A papot a fejénél fogva ragadta meg. A kardot kitépte testéből, egyik kezében a papot tartotta a fejénél fogva, a másikban hatalmas pengéje. Nevetni próbált de csak hörögni tudott. Szemeiben a pokol tüze égett. Egy gyors suhintás. Istfall teste erőtlenül hullott alá. Szemei nyitva maradtak. Fel sem fogta a halált. Bár teste még rángott egyet kettőt. Feje mely két méterrel feljebb a démon kezében volt, megörökítette a halál előtti félelem arcát. A lény ökölbe szorította kezét. A koponya nagyot roppant. A véres csonttörmelék messze elrepült a válla fölött. Ismét Amy re nézett. Amy ekkor észbe kapott. Cselekednie kell ha nem úgy akarja végezni ahogy egykori tanára. A penge alig fél méterre repült tőle. Még mindig pislákolt benne némi fény. Önmagát is meglepte a sebesség ahogy a fegyverért nyúlt. A markolatot szorosan fogva indult a démon felé. A lény mint a megsebzett vad vonaglott dühében. Bal válla alatti sebe igen mély lehetett. Vére zöldre festette a falat. Amy nagy levegőt vett. Nincs sok dobása, gyorsan végezni kell vele. Hangos robajjal indult neki az ütközetnek. A kardot két kézben tartva jobbról próbált suhintani. A démon kardjával hárított. A próbálkozás minden maradék erejét elvette. A kard kiszállt a kezéből, messze gurult a köveken. A következő csapás talált. A penge a lábába fúródott. A térdére esett. Már várta a kivégzést. Mint amikor a rabokat lefejezik, a lény előrehajolt. A fém elválasztotta a fejét a nyaktól. Pont ahogy az várta. Egy utolsó sikítás és kilehelte a lelkét.

Amy térde rogyott. A monstrum teste élettelenül hevert mellette. Egy pillanatra csend lett. A némaságok kisebb hörgések törték meg. Ahogy felnézett távoli alakokra lett figyelmes. A folyosó homályából négy kis figura lépett elő. Aprócska termetük kis démoni farkincájuk nevetségessé tette őket. Valami egyszerű nyelvet beszélhettek. Torokból szóltak a hangok, az egyik a kezét a nő felé csóválta. Mindannyian ujjongatni kezdtek. Egyikük kezében apró szikra jelent meg. Csak hamar mindegyiknek egy-egy tűzlabda került a markába. A legelöl haladó egy szaltó kíséretében Amy felé vágta a labdát. Fél méterrel tévesztette csak el a célt. Így a tűzlabda nem őt hanem a mögötte lógó függönyt találta el. Hatalmas láng csapott fel. A tűz átterjedt a másik két lefüggő lepelre is. A nő csak lassan kapcsolt. A tűz viszont gyorsan terjedt. Lángnyelvek csapdostak a háta mögött és tőle jobbra. A meleg átjárta testét. Új erőre kapott. Előtte azok a lények ugrálva alakítgatták következő lövedékeiket. Balra egy a fentről leomlott szekrény és egy szék állta el útját. Nagy nekirugaszkodással indult meg az egyetlen szabad út felé. A széket félre rúgta, az megadva magát sok darabra hullott a folyosón. Egy éles jobb kanyar és egy újabb zsákutca. Egy másik szoba is leomlott.A törmelék közül térdig érő vörös szörnyek másztak elő. Hát ennyi, nincs menekvés... Hatalmas reccsenés törte még az elmélkedést. A tőle jobbra lévő ajtó nagyot roppant. Repedéseiből vastag tüskék álltak ki. Újabb dobbanás. Egy rész kiszakadt az ajtóból, egy váll formáját lehetett kivenni. Újabb csattanás. A keresztvas megadta magát. Nagy robaj kíséretében az ajtó nekicsapódott a szemközti falnak. Az egykori bejáraton egy páncélos alak lépett be. Csizmájának csörrenése nagy visszhangot keltett a kietlen folyosón. Az idillt egy torokból jövő sikítás törte meg. Az egyik lény visítva megindult a papnő felé. A jövevény lassan de biztosan sétált feléje. Két kézre fogta hatalmas kardját. A vörös szörny nekirugaszkodott. Amaz hatalmasat csapott. A penge könnyedén szelte a lény húsát. Tehetetlenül esett neki a falnak. A férfi páncélja a ezer lyukból fénylett. A kék páncél megvilágítódott a mindenhonnan előtörő sárga fényben. Mondott még valamit mielőtt nekiindult. Kardját a magasra emelte, úgy várta a következő támadót. Azok nem mozdultak. A papnővel együtt ők is berezeltek a jövevény láttán. A penge lesújtott. Nagy suhintás kíséretében elhaló hörgés hallatszott. Még egy odaveszett. A másik kettő észbe kapott. Nekiindultak, de megállította őket a fém hideg érintése. Testük felnyílt és zöld vérrel terítették be a padlót. Csend lett... Ketten maradtak a folyosón. A papnő csak most eszmélt rá hogy megmentették. Megköszörülte torkát. Szóra akarta emelni kezét, de az ismeretlen megelőzte.
-Impek... Csak a baj van velük. Mozgékonyak de nagyon törékenyek. Had mutatkozzam be. A nevem... Nos a többiek Snowmakernek hívnak. Kövess kérlek, az egész templom ilyen és hasonló lényekkel van tele.
Amy némán követte az idegent. Valami rejtélyes bizalom övezte a férfit. Megindultak visszafelé a folyosón. Az út végén már várta őket a pokol...

Visszafele az út sokkal hosszabbnak tűnt. A lovag ment elől. Léptei visszhangzottak a kockaköveken. Mérhetetlen nyugodtsággal szelte a folyosót. Amy kezdett új erőre kapni. Mintha az emberiségbe vetett hite most újra megerősödött volna. Látott már embert meghalni, de azokat nem ismerte személyesen. Mikor szembe találta magát a leomlott folyosón császkáló impekkel, minden maradék lélekjelenléte is elszállt. Most érezte ahogy a vére szétáramlik testében. Nyilván az adrenalin tehetett róla, ő Isten csodájának titulálta. Úgy ahogy megmentőjét is. Hite megerősödött, ebben biztos volt. Bal kezében keresztjét szorongatta, a jobban megcsillant ezüst rövidkardja. Már nem félt. Büszkén lépdelt a köveken, a falak verte visszhang felerősítette szíve dobbanását. Eggyé vált a hellyel. Szörcsögés és hörgés vetett véget a gondolatainak. Mire felnézett már kettő vérben úszva feküdt a földön. Vörösen izzott a penge a férfi kezében. A szörnyek zöld vére színesre festette a falakat, a penge mégis tisztán fénylett. Tűzpiros vér fakadt ki hegyéből. Végigfolyt a pengén, s a markolat kapzsin szívta magába a nedűt. A kard mintha élt volna. Vérzett az előbb, arra semmi kétség... A páncél aranyló fénye is elvörösödött. A vértezet átalakult.

Ahogy kiértek a főhajóba már várták őket. A főkaput egy hatalmas démon állta el. Az oltárnál impek szórakoztak. Azt játszották ki találja el a homlokzatról aláfüggő csillárokat. Szerencsére nem voltak mesterlövészek. Ügyet sem vetettek a két jövevényre.
-Kint majd felszívódunk. -mondta a férfi. Megindult a kapu felé. A démon észrevette őket, s előrántotta kardját. Ugyanaz a kétélű penge mint az előbb. A közepéről lespórolták az anyagot, két ágú villára emlékeztetett. Lángoló villára. Ahogy a démon szemei lángra kaptak a penge is felizzott. Démoni nyelven szólott. Amy nem értette, de a férfi még válaszolt is valamit torokhangon. Fegyverüket előretartva futottak egymás felé. A démon volt a gyorsabb. Jobbról támadott, a penge pár centivel haladt el a másik válla mellett. Hatalmas nehéz páncélt viselt Snowmaker, mégis dinamikusan mozgott. Mintha mithrilből lenne az egész. Öt kiló ha lehet a teljes fegyverzet. Amy elvetette ezt az ötletet. Az egész fekete volt és vérzett. Látott már mithril vértezetet, de az nem így nézett ki. Ez korom sötét volt. Mintha szívná magába a fényt. A rések ahol eddig aranyló fény tört elő, most vér patakzott. Az áldozatok vére... Most ő volt soron. Kicsit balra dőlt a démon csapása elől, így kedvező szögből indíthatta a rohamot. Nekifutott és a kardját a démon testébe vájta. Vállából kiálló tüskéit belemélyesztette a mellkasába. Az sikolyt hallatott. Hátrahőkölt a meglepő manővertől. Oldalából spriccelt a vér. Valami főbb artéria lehetett, kezével próbálta csillapítani a vérzést. Kardját védekezésre emelte. A férfi nem tétovázott. Ahogy felemelte kardját, hátából vérvörös szárnyak csaptak ki. Átlátszó, vérző szárnyak. Maga a jelenés nem lépett át az anyagi síkra, de a lecsöpögő vért, mohón szívta magába a templom kövezete. Hatalmas csapást mért a sebzett vadra. A démon felemelte fegyverét, de az kettéroppant a hatalmas ütés alatt. Csataüvöltés és jajveszékelés keveredett a teremben, A vérző penge utat nyitott magának a démon koponyáján át. A ketté szelt holtest erőtlenül hullott szét. Amy aki eddig csak nézőként volt jelen, most odafutott hozzá. Elámult a férfi erejétől.
-Kint biztonságban leszünk, gyere.
Hatalmasra tárta a templom ajtaját. A környékbeli házak lángokban álltak. A mindent beborító sötétség szinte nyelte a fényt. Utcai lámpásokat vitt a szél, hatalmas vihar tombolt. Jeges eső hullott alá, a nagyobb darabok hatalmasat koppantak a köveken. Hevesen zuhogott a házak mégis égtek. Az ördög keze lehet a dologban... Bár ha nem is az ördög volt, mindenképpen hatalmas mágia kellet egy ilyen szintű katasztrófa véghezviteléhez. A messzeségben lángoló alakok tűntek fel. Sőt nem is égtek, ők maguk voltak a tűz... Két villogó szempár látszott a sötétben. Hamarosan alakjuk is kirajzolódott. Még több démon, a kardjuk lángolt a messzeségben. Hangos kiáltás törte meg a csendet. Még több alak jelent meg a távolban. Sokkal fürgébbek, mozgékonyabbak. Lángoló kutyák csörtettek a templom felé. Mögöttük kiáltozó démonok szaladtak.
-Cerberusok! -A férfi felszisszent. Nem a fájdalomtól inkább csak a tehetetlenségtől. - Vissza a templomba! Van egy ötletem. -Hatalmasat csattant a becsapódó ajtó. A keresztfa is gyorsan felkerült. -Feltartom őket, neked csak el kell bánnod azzal a négy mitugrásszal. Szükségünk lesz arra az oltárra.
Amy szótlanul indult meg a túlsó fal felé. A szószék mögött hatalmas ólomüveg ablak állt. Rajta egy arkangyal csatája az ördögszarvú lényekkel. A négy láb magas műremek elég széles volt ahhoz hogy akár lovaskocsival is átugrassanak rajta. Ahogy közeledett feléje az impek is észhez kaptak. Senki sem zavarhatja őket játék közben. A tűzlabdák most már a plafon helyett a pap felé száguldottak. Az kivont kardal futott feléjük. Két lövedék elől sikeresen kitért. A harmadik pont feléje tartott. Ösztönből maga elé emelte a kardját. Az megcsillant és elnyelte a tűzgolyót. A penge ugyanolyan hideg maradt mint azelőtt volt. Csupán a helyzet forrósodott fel. Nem volt benne biztos hogy még egy ilyet kibír fegyvere. Nagy nekirugaszkodással vágott neki a maradék pár méternek. Mikor odaért az elsőhöz, gondolkodás nélkül lesújtott. Az ezüst érintése hideg marásként érződött a húsban. Ám ahogy tovább hatolt a penge, az imp csak hamar fej nélkül maradt. Ördögi vigyor fagyott az arcára. Lehulló feje messzire gurult. A maradék három sem maradt tétlen. Karmaikat használva fegyverként rontottak a nőre. Amy keze gyorsabb volt, és tovább is elért. Vakmerően szaladtak bele ketten a kard hegyébe. Szemük felakadt és a hátukra zuhantak. A nagy lendület a kardot is magával vitte. Amy puszta kézzel rontott neki az utolsó szörnyetegnek. Kétszer vágta gyomron, majd nagyot rúgott rajta. Ökölbe szorított keze felhevült. Érezte a forróságot. Akaratlanul nyitotta nagyra kezét, tenyeréből világos fény csapott ki. Az imp nyaka is felvillant, a helyén hosszú ívben elterülő égett seb tátongott egy csíkban. Mintha elvágták volna a nyakát. De ez más volt. Ezt Isten erejével vitte véghez.

Nem maradt sok ideje gondolkozni. A keresztfa nagyot reccsent, s végleg megadta magát. Lángoló kutyák tucatja széledt szét a nyitott ajtón át. A férfi ekkor már félúton volt az oltár felé. Felkapta a lányt, és a szószékre lépve ugrott neki az ablaknak. Vállaival próbálta védeni a lányt a szanaszét repülő ólomüveg cserepektől. Az ablak alatt nagy bokor állott. A puha landolást ismét futás követte. A négyzetesre nyírott bokrok valóságos labirintus rendszert alkottak. Egy éles jobb kanyar, kettő balra... Amy ismerte az utat. Sokat sétált erre napközben, ha épp nem volt semmi dolga. A következő kereszteződésnél elkiáltotta magát.
-Jobbra!
A férfi hallgatott rá. Nagy ívben fordult jobbra. Kezével szorosan fogta a nő csuklóját nehogy az lemaradjon. A hold fénye megvilágította a férfi arcát. Hosszú haja arcába hullott már a sok mozgástól. Homlokán izzadság cseppek gyöngyöztek. Igen szép arca volt. Amynek egyből fel is tűntek a karakteres vonások. Nem volt több ideje az idegent fürkészni. A férfi előrenézett. Az éjszaka sötét volt, hiába lángolt körülöttük már minden. Az impek csóvái a mögöttük álló bokrokat is lángra gyújtották. Ahogy futottak hátukat már melegítette a terjedő tűz, a mögöttük loholó sereg. Legalább húsz pokolbéli kutya, és vagy tíz imp labdái szálltak mögöttük. Démoni szavak hallatszottak hátulról. Fejük fölött lángoló alak suhant el. Egy tűzelementál repült előttük. Ahogy szaladtak egy nagy térre nyílt az út. A túloldalt már látni lehetett a tó megcsillanó víztükrét. Magányos csónak lebegett a vízen. Az egyetlen esélyük hogy elhagyják ezt a helyet.
Az utolsó száz láb volt a legnehezebb. Amy tüdeje mát sípolt. Nem volt hozzászokva az erőltetett tempóhoz. Lába kezdte elhagyni, meg-meg bicsaklott a lejtőn lefelé. Az elementál jóval a férfi előtt járt. Az most érte el a csónakot. Ahogy beleugrott, kardjával nagyot csapott a vízbe. A feltörő hullámok beterítették a lángoló alakot. Sistergés és köddé alakuló pára övezte a mutatványt. A jelenés valószínűleg kimúlt. Nem látta többé a lángoló testet. Elérte a csónakot. Mögötte tűzgömbök cikáztak. Az egyik kis híján ért földet lábai előtt. A megperzselődött föld dübörgött léptei alatt. Végre elérte a csónakot. Ahogy bemászott a férfi el is vágta a kötelet. Mindketten evezőt ragadtak, és fejvesztett tempóban kezdtek evezni. A viharos időben a hajó csak úgy hánykolódott a hullámok között. Nehezen lehetett csak kivenni a túlpart vonalait. Amy kezdett fáradni. Szemei egyre szűkebb képet közöltek a valóságból. Óráknak tűnő evezés után értek partot. Egy nagy odvas fánál ültek le. A lombkorona megvédte őket az eső viszontagságaitól. A hold fényében a férfi páncélja ismét kék színekben pompázott. Visszatért az aranyszínű pulzálás a lemezek réseiből. Álomba ringató látványt nyújtott. Amy behunyta szemét, s hátradőlt. A kimerültség hatására egyből elaludt.

Másnap reggel a nap keltette őket. A szemébe sütő fény éltetően ragyogott le rájuk. Ahogy felnézett, megpillantotta a messzeségben a leégett város hamvait. A romba dőlt templomot. A kihalt utcákat. Az elvesztett dolgokat. Egy új élet kezdetét...

SnovVMaker

Egy fa reccsenése törte meg a csendet. Arem nehezen nyitotta ki szemeit. Nem látott mást csak a tüzet és az időseket. Próbálta kivenni miről beszélnek, de nem hallotta a suttogó embereket. Szó töredékeket tudott csak kivenni. Valami utolsó harcról volt szó. Arcukon látta a rémültség és a kimerültség jeleit. Szomorúan húzódott vissza a fekhelyéhez. A tűz lágy neszezése hamar álomba ringatta.
-Ébredj picim. -suttogta neki valaki. Hamar ráismert anyja hangjára, s mosolyogva nyitotta ki szemeit.
-Anya képzeld...-nem fejezte be. Látta a beesett szemeket. A gondterhelt tekintet és a kimerültség jelei mindig kiültek az anyja arcára. Tudta ilyenkor mindig nagy vándorlás és éhezés következik.
-Picim... Most egy picit sétálnunk kell. Ez a menedék már nem biztonságos.

Ahogy kiléptek a barlangból, a többiek már várték őket. Sietniük kellet. Estére borzasztó idő volt kilátásban. Rosszabbak mint az eddigiek. Arem sok mindent megélt. Beleszületett ebbe a korba. A múlt csak ködösen az idősektől felvázolva elevenedett meg benne. Egy kor, ahol süt a nap. éjszaka csillagok mutatják az utat a vándoroknak... Sosem látta még a napot. Álmaiban mindig egy nagy fehér fényként elevenedik meg előtte. Olyankor boldog és azt kívánja bárcsak sose kelne fel. Sose kelne fel a borzasztó valóságba.
Már jó pár órája megállás nélkül mentek. Arem hozzáedződött már a túrákhoz, anyján viszont látta nem sokáig bírja az erőltetett tempót. Ahogy szétnézett, látta a távoli erdők kopár elszáradt maradványait. A fák egytől egyig csonking égve, kiszáradva hirdették az egykori élőhely nyomait. Állatok sehol. A megfeketedett földön sehol egy lábnyom. Helyenként fekete dombok törték meg a kopár síkságot. Életnek már régóta semmi nyoma. A félhomályban ki lehetett venni az előttük tornyosuló hegyet. Ez lenne az uticél? Egy újabb barlang. Egy újabb búvóhely. Vörösen izzott a felkelő hold. Hamarosan esteledik...

-Itt biztonságban leszünk az éjszakára. -mondta az egyik. Arem, anyja ölében ült. A tűz lágyan ropogott. Szemei lecsukódtak. Álmában egy nagy réten sétálgatott. A zöld fű és virágok mámoros illata szállt a levegőben. A felhőtlen ég, és a mindent betöltő világosság... Felébredt. Lemondóan nézett ki a barlangból. Kint a mindent elnyelő sötétség. A vörös hold, mely izzott de se fényt se meleget nem adott.
-Anya! Mesélj nekem a múltról.
Az sóhajtott egyet majd belekezdett a szokásos esti meséjébe.
-Nagyon régen. Mikor még kék volt az ég és zöld volt a föld... Mi egy kis faluban éltünk, Apád nagy földet birtokolt. Mondhatni igen jól éltünk. Megvolt mindenünk amit csak kívánhattunk. Csak gyerekkel nem áldott még meg minket a sors. Teltek az évek, boldogok voltunk, éltük a nagyvilági ember életét. -Hangja néha elcsuklott a szomorúságtól. -Akkoriban történt, egy varázsló meg akarta szerezni az uralmat a világ felett. Legendák szólnak róla, hogy felszállt az istenek közé. Persze az hogy köztük mozgott nem volt elég. Szépen sorjában mindet letaszította a trónról. Így tűntek el a csillagképek az égről. A főisten előre sejtette hogy ez lesz. Elmenekült. Azt mondják lejött közénk. Talán valahol ő is köztünk bolyong. A kisebb istenek sorra hullottak el hatalmától. Végül már csak ketten maradtak fent az égen. A két megmaradt csillagkép, a szem mely villámokat szór, s a legfőbb gonosz jelképe a vérvörös hold. Régen a hold sem volt ilyen. Ahogy a jó istenek sorra eltűntek az égről úgy erősödött a gonoszság is. Ekkor változott a Hold ilyenné és azóta is hirdeti a gonosz beteljesedését. És most ők ketten küzdenek meg a hatalomért. Nincsen jó és rossz oldal. Két rossz közül az egyik hatalomra fog törni. Mind a kettő káoszt fog hozni ránk. Remélem addigra már nem, leszünk itt hogy lássuk. Ahogy a két nagy hatalom összecsapott, megszűnt minden ami eddig jó volt. A nap eltűnt az égről. Az eső savas lett. Tönkre tette a növényzetet. Az erdők, bokrok mind kiégtek. Elhamvadt maradványaik nem nyújtottak többé élőhelyet az állatoknak. A kopár sík megfeketedett. Az évszakok eltűntek. Örök sötétség és hideg köszöntött be. Akkortájt születtél te is picim. Szakadt az eső. Apád a tetőt próbálta megcsinálni, hogy ne ázzon be a szoba ahol feküdtem. Ahogy megszülettél az idő még rosszabb lett. Savas eső kezdett rá. A tető szép lassan megadta magát. Apád befutott hozzám. Akkor már a karjaim közt öleltelek. Azt mondta, nem maradhatunk itt. Téged bebugyolált majd felnyergelte a lovakat. Úgy volt, hogy ő visz majd téged amikor beszakadt a pajta teteje. Maga alá temetve őt is. -Egy könnycsepp hullott alá mély szemgödreiből. -A szakadó esőben vittelek magammal. A ló nem sokáig bírta. A másik falu határán kifulladva esett össze. A faluban találkoztam ezekkel az emberekkel. Ők segítettek nekem. Gondoztak téged. Élelmet adtak nekünk. Nem maradhattunk sokáig ott. A káosz ami bekövetkezett az egész világon ide is elért. Akiknek nem volt meg valamijük azt elvették. Rabló bandák járták a környéket, és féltünk hogy a fiatalokat is elvinnék. Azóta járjuk a világot. Mindig menedéket keresve a természeti katasztrófák ellen. A harc lassan felemészti a teremtett világot. Talán jobb is lesz akkor...

A barlangot hatalmas földrengés rázta meg. A plafonról kisebb nagyobb kődarabok hullottak alá. Nem maradhattak tovább a hegy mélyedésében. Ki kellet menniük a szabad ég alá. A látvány borzalmas volt. A vörösen izzó hold sokkal közelebb volt a földhöz. Vérzett. A Hold ezer sebből vérzett. Látni lehetett ahogy egyre közelebb ér a földhöz. Az eső marta a bőrüket. Sietniük kellett. A hideg és a szakadó eső elviselhetetlen lett. Mögöttük a barlang nagy sóhajtással omlott le. Hatalmas kőtörmelékek állták el utukat. Vissza már nem mehettek. Elindultak a hegy oldalát követve. Percek múltak el eredménytelenül. Valaki hátul erőtlenül hullott el. Nem állhattak meg. A könyörtelen időjárás könyörtelen döntéseket követelt meg. Csak így élhették túl. Már fél órája mentek mikor találtak egy kisebb bemélyedést. Tüzet rakni már nem tudtak. Összebújva várták a véget. A föld remegni kezdett. a Hold fénye vibrált. Halk monoton dübörgés nyelte el az eső csöpögést. Minden egyre erősebbé vált. A vibrálás egyre intenzívebb lett. a Halk távoli hang egyre közeledett, hangosodott. A földrengés is egyre erősödött. Nagyobb sziklák hullottak alá a hegytetőről. A dübörgés már elviselhetetlen lett. Kapaszkodni kellet hogy az ember talpon tudjon maradni. A sötétség helyét a vörös fény pulzálása vette át. Már nem is villogott, hanem vakítóan virított. Egyre fényesebb és fényesebb lett. Arem becsukta a szemét. Egy pillanat múlva a hang elmúlt. A rezgés alábbhagyott. Csönd lett. Ahogy kinyitotta a szemét, vakítóan fehér fényt látott. -A nap. -Nem hallotta a saját szavát sem. Nyugtatóan csendes volt minden. Lassan elült a fény. Kezdett kitisztulni a kép. Az égen hatalmas izzó golyó jelent meg. A levegő kénes szaga elmúlt. Fent a csillagok közt nyoma sem volt már az izzó szemnek vagy a Holdnak. Egy csillagkép világított az égen.
-Az arany sárkány. -Hallatszott anyja megnyugtató hangja. -Nézd, az az Isten képe. Ő teremtette meg ezt a világot és a többi istent hogy szolgálják a földet. Ott a nap! Te még sosem láttad. Gyönyörű. Újra kék az ég. Azt hiszem vége van. Véget ért a háború. Nézd az eget fiam. Most már béke van...

SnovVMaker

Ide valami köszöntés kerülne :)

Mint azt olvashattátok ez egy oldal teli kisregényekkel és novelákkal. A történetek saját kútfőből fakadnak, létező világokat felhasználva. Bár előfordult már saját szülemény is. Néhány történet ihletője lejátszott M.Á.G.U.S. -os sztori. Köszönet értük a csapatnak.

Rólam csak annyit: SnovVMaker néven tevékenykedem, nagyon sok ötletem van de általában lusta vagyok őket papírra vetni, így csak saját szórakoztatásomra alkotom őket. Ha egyszer elérjük azt hogy több mint 50 post lesz a honlapon akkor veszünk egy üveg pezsgőt es feltöltöm ide ahogy megisszuk hogy ti is lássátok :P Hát kb ennyi, álmodozó típus vagyok tettek nélkül. De azért még olvassátok.
Elérhetőségek:   email : saduntrist@gmail.com 
                      steamID: saduntrist
                       MSN : eriktaylor@vipmail.hu

Remete:Hali! Hat enis hasonlo ember lennek SnoVMakerhez sok otlet 0 megvalositas :) Szeretek zenelni de mindenfele muveszetet szeretek es probalgatom is oket kissebb mint nagyobb sikerekkel.Jelenlegi kedvenc irom George R.R. Martin(SoIaF) es Steven Erikson(MBotF)

A postokban előfordulhatnak elgépelések, nyelvtani hibák. Ha találtál egyet nyugodtan üzend meg nekünk a fenti email címekre. (Ha lehet az aktuális íróhoz.)

A friss postok gyakran változnak, bővülnek. Érdemes őket többször megtekinteni.

Ha esetleg megtetszet az oldal mondanivalója és szeretnél hozzájárulni az oldal bővítéséhez, szívesen várjuk saját irományaitokat, a fenti email címek bármelyikére.

Továbbá grafikusokat keresünk, akiknek lenne kedve PS elni néhány képet az egyes irományukhoz. Isten fizesse meg munkájukat.