Where the realms begins.

Boldog újévet kívánok minden kedves ismerősömnek,
És azoknak, akik nélkül nem teljes most ez az ünnep.
Azoknak, akikkel most telt el egy kurva jó este,
És azoknak, akik után sóvárgok szeretve.
Újév jött most el, az új remények,
Bár én most úgy érzem semmit, sem remélek.
Megragadtan ebben a szomorú jelenben,
Most úgy érzem mindent, máshogy tennék a helyedben.
Szomorú e végzet már látom előre,
Talán egyszer még lesz miért remélnem.
Több üveg is kíséri talán e sorokat,
De úgy érzem, ilyenkor tudjuk mondani az igazat.
Úgy érzem most ünnepelnem kéne,
De szívemben gyász ül, remélek hát boldogabb újévet.
Újév jött, újabb remények,
Egyedül én nem kérek újat, egyebet.
Szívemben megmaradtak azok a boldog pillanatok,
Azok az örök, a szeretlek mosolyok.
Egy újév, egy új alkalom hogy küzdjek érted,
Hogy megmutassam, bármit megtennék érted.
Akkor is, ha sohasem kérted,
Egyszer együtt leszünk, mindent veled, mindent érted.

Talán túl sokat vártam az élettől,
Talán túl sokat vártam a múló évektől,
Talán belefáradtam, nem tudom, mi jöhet még,
Talán már is feladtam, úgy érzem ez is elég.

Lehet, hogy túl sokat vártam,
Lehet, hogy túl korán vágytam,
Lehet, hogy belefáradtam, ennyi és kész.
De soha fel nem adtam, van még remény.

Hideg reggelre ébredtünk megint. Nem is tudom mi mást várhattam volna a Téltől. Az ébredés pillanatai gyorsított felvételként jelennek meg, felöltözve állok most az ajtó előtt. Fülemben cseng Erik the Idle játéka, az Always look at the right side of Life. Így fütyülök most én is a világra, s mindenre. Edző cipőm hamar megunta a harcot, már a zoknim is vizes, de azért én még táncolok kicsit a latyakban. Így kezdődik minden napom már vagy egy hónapja. Felkelek, felébredek, rájövök milyen szar minden, aztán elindulok dolgozni… Sokan kérdezték már tőlem hogy, honnan ez a név, mit is jelent valójában? A válasz igen egyszerű, s mégis bonyolult, ha én magam belegondolok, ha merek belegondolni… Mondhatjuk, hogy én vagyok a „hócsináló” bár itt a hó szerepe már kérdéses. Minden nap útra indulok, elindulok, hogy meghozzam a havat. Azt a havat, ami széppé varázsolja a Karácsonyt, amit mindenki oly nagy gyermeki őszinteséggel vár. Ami boldogságot hoz, ami reményt sugároz, igen lesz még szép az élet… Így tudnám a legjobban definiálni mivel is foglalkozom, rendes állásom nincs, de ennek köze lehet ahhoz, hogy csak nyáron leszek tizennyolc. Az egyetlen hátránya ennek az egésznek, annak hogy Boldoggá teszem, aki lát, aki mer látni… az hogy a hócsinálás nagy energiákat emészt fel, és nagy hideggel jár. Félek, egyszer elfogy minden tartalékom, én magam is kihűlök, elalszik majd a tűz. És akkor mi lesz? Mi történik, majd ha kihűlt a láng? Persze hülyeség még ezen agyalnom, erős szarból gyúrtak engem is, mint mindenki mást. Isteni kéz alkotta ezt a világot, de az ördög lehetett ki az embert idehozta. Ebben a rohanó világban, ahol az értékek percenként tűnnek el, ahol már nem számít semmi csak pár zöld dedikált fénykép sok nullával. Ott ahol már nem csorog az a kicsiny patak, nem nőnek rózsák a kertben. Nem tölti be a teret vidám gyermekek kacaja. Ott áll egy ház üresen, ott álmodik most is valaki csendesen…

Messze innen létezik egy másik világ

Ahol mindenki szeret bármit is csinálsz.

Messze innen ahol zöld az ég,

Messze innen ahol minden szép.

Messze innen ahol semmi bajunk,

Messze innen ahol együtt vagyunk.

Messze innen létezik egy párhuzamos világ,

Ahol szeretlek téged, mindegy mit csinálsz.

Messze innen ahol a kezemben tartalak,

Messze innen ahol testemmel takarlak.

Messze innen ahol egy ágyban fekszünk,

Messze innen ahol boldogan szeretkezünk.

Talán nincs is olyan messze ez a világ…

Megjött a tél, hozta magával a hideget,
Az emberek szíve még ridegebb lett.
Aztán messzire szállt a lelkem,
Nem maradt más csak bűnös testem.
Számomra már nincs kegyelem,
Céltalan lett az életem.

Mikor pedig minden hideg lett
Az életem is megüresedett.
Aztán messzire szállt lelkem,
A távolból semmit sem tehettem.
Számomra már nincs kegyelem,
Szép lassan felemészt a szerelem.

Hideg fény vetül a tájra, csak a Hold világít. Egy szempillantás alatt történt minden. A fények hunyorogtak, majd kialudtak. Csend borult a városra. Egy gyertya lángja táncol most előttem. Kecsesen vonaglik, táncba hívja a falakon lakó sötétséget. Oltsd el most e tüzet kedvesem, érezz egy kicsit velem. Bújj ide hozzám, nyújtsd felém kezed, félek, lassan felemészt a hideg. A másik szobában halkan duruzsol még a kályha, de nem érzem melegét. Nem érzek most semmit, képzeletben most messze járok, őt keresem. Olyan hirtelen tűnt el a kép, még csak el sem köszöntem tőle. Vajon hol lehet most, mi történik vele? Ezek a gondolatok kínoznak most, segíts egy kicsit, segíts nekem. Félek nekem is kihűl szívem. Félek, egyedül fekszik most valahol, messze innen, messze mindentől. Így repül el most lelkem is a testemtől. Nem tudhatom, mi történik veled valójában, de érzem. Fájdalmat érzek, szomorúságot. Úgy ahogy még sosem láttalak ezelőtt. Mint a meg nem értett művész. Talán ez a legjobb szó. Régebben is láttam rajtad jeleket, de most már tudom miért volt mind ez. Remélem még lesz alkalmam elköszönni…

Eljött a karácsony, mint minden évben,
Eljött, mindenki várta csak én nem.
Egy ajándék a fa alatt bontatlan,
Egy melyről eddig csak hallgattam.

Az öröm ünnepe, csak épp engem nem szeretnek,
De most már késő, hiába mondom, hogy szeretlek.
Egy ajándék a fa alatt bontatlan,
A szívem, a művem, ahogy tőled kaptam.

Semmit sem kértem idén, ahol lehetett adtam,
Versenyt futott az idő, és én lemaradtam.
Egy ajándék a fa alatt bontatlan,
Azok a titkon őrzött szavak, amiktől féltem -
Amiket eddig nem mondhattam…

Visszhangzanak még fülemben a bűnös szavak,
Felejtsd az idő múlandó, csak a bánat marad.
Múlik az idő, vas foga emészt mindent,
Valami örök, a pillanat mely megtart minket.

Megidézve nézem, ahogy lángol egy gyertya,
Az egyetlen dolog mely nem változik soha.
Múlik az idő, emlékek tűnnek tova,
Valami örök, amit nem feledek soha.

Fénye felmelegíti a kihűlt szíveket,
Bárcsak hullana rám is egy kis szeretet.
Múlik az idő, eltűnnek az ígéretek,
Valami örök, van amit nem feledek.

A láng égni fog akkor is, ha én már elmegyek,
Emlékünk marad fent csupán, hogy szerettelek.
Múlik minden, így szállt el a harag,
Valami soha, a pillanat örökké fent marad.

Eljött hát igen, vége e napnak.
Fáradtan esek neki a zuhanynak.
Te pedig ott vársz reám kedvesen,
Holott most megváratlak rendesen.
Puha ágyban, hozzám simul tested,
Ahogy estére a megnyugvást kerested.
Felkorbácsol ma is vad szenvedély tüze,
Rám mosolyogsz, így jelzed, akarod e.
Mennyi harc egy ritka pillanat miatt,
Íme, eljött megint, lassan véget ér a nap.
Álomba ringatózok most már én is csendesen,
Látom, már alszol, szép álmokat kedvesem.

Helló Karácsony, ismét eljöttél. Ez évben talán nem én voltam a legjobb kisfiú. Miről is beszélünk, elmúltak a szép napok, már mindannyian tudjuk az igazságot. Azokat melyek fájnak, mégis tudni kell róluk. Nekem tudnom kell. Mégis, most úgy fordulok feléd mint tíz éve, gyermetegen, az ártatlanság őszinteségével. Tudom nem vagyok ártatlan, nagyon sok bűn őrli most lelkem. Mondhatni rossz voltam, nekem nem jár ajándék. Ezért is fordulok most hozzád. Nem a megbánás, fohászkodás vezérelt most ide. Pusztán egy őszinte vallomás. Mint azt tudod, hiszen te mindent tudsz, mostanában eléggé rosszul alakultak a dolgaim. Elvesztettem valakit, aki igen fontos számomra. Tudod őt én igazán szeretem, és nem akarom elveszíteni. Az emberek tetteire ugyan nem lehetek hatással, de arra kérlek most téged Karácsony, járd át az ő lelkét is, töltsd fel tűzzel, éreztesd meg vele is azt amit most én érzek. Meneküljünk együtt e borzasztó hideg éjjelen, megnyugvást találva egy meleg sötét szobában. Csak mi ketten, együtt...

Ui.: Nem kívánok magamnak semmit sem önző céljaim érdekében. Boldogságot szeretnék adni, boldoggá akarom tenni mint még soha senki.

Boldog Karácsonyt.

SnovVMaker.