Hideg reggelre ébredtünk megint. Nem is tudom mi mást várhattam volna a Téltől. Az ébredés pillanatai gyorsított felvételként jelennek meg, felöltözve állok most az ajtó előtt. Fülemben cseng Erik the Idle játéka, az Always look at the right side of Life. Így fütyülök most én is a világra, s mindenre. Edző cipőm hamar megunta a harcot, már a zoknim is vizes, de azért én még táncolok kicsit a latyakban. Így kezdődik minden napom már vagy egy hónapja. Felkelek, felébredek, rájövök milyen szar minden, aztán elindulok dolgozni… Sokan kérdezték már tőlem hogy, honnan ez a név, mit is jelent valójában? A válasz igen egyszerű, s mégis bonyolult, ha én magam belegondolok, ha merek belegondolni… Mondhatjuk, hogy én vagyok a „hócsináló” bár itt a hó szerepe már kérdéses. Minden nap útra indulok, elindulok, hogy meghozzam a havat. Azt a havat, ami széppé varázsolja a Karácsonyt, amit mindenki oly nagy gyermeki őszinteséggel vár. Ami boldogságot hoz, ami reményt sugároz, igen lesz még szép az élet… Így tudnám a legjobban definiálni mivel is foglalkozom, rendes állásom nincs, de ennek köze lehet ahhoz, hogy csak nyáron leszek tizennyolc. Az egyetlen hátránya ennek az egésznek, annak hogy Boldoggá teszem, aki lát, aki mer látni… az hogy a hócsinálás nagy energiákat emészt fel, és nagy hideggel jár. Félek, egyszer elfogy minden tartalékom, én magam is kihűlök, elalszik majd a tűz. És akkor mi lesz? Mi történik, majd ha kihűlt a láng? Persze hülyeség még ezen agyalnom, erős szarból gyúrtak engem is, mint mindenki mást. Isteni kéz alkotta ezt a világot, de az ördög lehetett ki az embert idehozta. Ebben a rohanó világban, ahol az értékek percenként tűnnek el, ahol már nem számít semmi csak pár zöld dedikált fénykép sok nullával. Ott ahol már nem csorog az a kicsiny patak, nem nőnek rózsák a kertben. Nem tölti be a teret vidám gyermekek kacaja. Ott áll egy ház üresen, ott álmodik most is valaki csendesen…
