Hideg fény vetül a tájra, csak a Hold világít. Egy szempillantás alatt történt minden. A fények hunyorogtak, majd kialudtak. Csend borult a városra. Egy gyertya lángja táncol most előttem. Kecsesen vonaglik, táncba hívja a falakon lakó sötétséget. Oltsd el most e tüzet kedvesem, érezz egy kicsit velem. Bújj ide hozzám, nyújtsd felém kezed, félek, lassan felemészt a hideg. A másik szobában halkan duruzsol még a kályha, de nem érzem melegét. Nem érzek most semmit, képzeletben most messze járok, őt keresem. Olyan hirtelen tűnt el a kép, még csak el sem köszöntem tőle. Vajon hol lehet most, mi történik vele? Ezek a gondolatok kínoznak most, segíts egy kicsit, segíts nekem. Félek nekem is kihűl szívem. Félek, egyedül fekszik most valahol, messze innen, messze mindentől. Így repül el most lelkem is a testemtől. Nem tudhatom, mi történik veled valójában, de érzem. Fájdalmat érzek, szomorúságot. Úgy ahogy még sosem láttalak ezelőtt. Mint a meg nem értett művész. Talán ez a legjobb szó. Régebben is láttam rajtad jeleket, de most már tudom miért volt mind ez. Remélem még lesz alkalmam elköszönni…