Lelkem üres utakon sétál,
A megtört álmok útján.
Az egyetlen, amin mehetek,
Akkor is, ha egyedül lépdelek.
Nem maradt mellettem senki mára,
Ez bizony az elveszett álmok sétánya.
Lelkem kihalt tereken bolyong,
Egyedül, csendben, itthon vagyok.
Alszik a város, csak én ébredek,
Messze ellátni, el nem tévedek.
Egyedül az árnyékom követ kitartón,
Csak a szívem dobog lassan, nyugtatón.
Elhagyatott sikátorok közt járva,
Várom, hátha valaki rám találna.
Csak nézek, előre merre visz az utam,
Kisüt a nap, néhány felhő elsuhan,
Látom a fényt, haladok, merre mutat,
Talán már megtaláltam a kiutat…?
Lelkem most friss mezőre téved,
Egy helyre ahol az új remény éled.
Az egyetlen út, amin mehetek,
Ahol új barátokhoz érkezhetek.
Ismerősök követnek, mellettem sétálnak.
Látom már, ez életem boldogsága…
