Talán csak túl sokáig tartott,
A szemedből a vágy eloszlott,
Az egyetlen ami mindent elárult egy szó nélkül.
S most itt állunk szemtől szembe,
De nincsenek szavak, hiába várlak minden este.
Nem tudom ki fogom e bírni,
Nem tudom elég erős vagyok ehhez én,
Nem tudom hogy történt, hogy mindennek vége.
De a szememben még tisztán él a kép,
Az álmaimban még mindig érzem,
Valóban elszállt minden?
Hullócsillagok vagyunk, fénylünk majd eltűnünk,
Megtörve kimondott szent ügyünk.
Hová lettek az ígéretek?
Hová lettek amiket tettünk?
Mi lett a tervekkel hogy örökké?
Talán megijedtél?
Biztos ezt kell tenned?
Tőled sokat tanultam
Milyen mikor valaki nincs velem,
Hiányzol minden este,
Én csak egy dolgot adhatok...
Hogy sosem felejtelek el,
Hogy itt maradsz örökké a szívemben...
De ha majd mind elmegyünk, ugye emlékezni fogsz még rám?
Hullócsillagok
2009.12.11. 15:41 | SnovVMaker | 3 komment
Címkék: énblog blog vers élet novella fájdalom szerelem vég
A bejegyzés trackback címe:
https://snowmaker.blog.hu/api/trackback/id/tr501590545
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pénelopé2 (törölt) 2009.12.14. 13:46:24
Véletlenül nem hallgatóztál ? Mert ha nem nem irigyellek.Tehát más is van ilyen . De olvasva Téged biztatnálak ,de mire ? Mikor .. mindegy, nem nincs semmi értelme.
SnovVMaker 2009.12.14. 13:51:37
@pénelopé2: Vannak még csodák, csak meg kell találni az utat, hogy merre keresd őket. Tudod a remény addig él amíg mi életben tartjuk. Feladni sosem szabad. Főleg az én esetemben :)
jusztusz 2 (törölt) 2009.12.17. 11:19:06
Jövök ide ,igen jövök ,meghalni jövök ,valaha kigyógyulok ebből a verses szerelemből ? Kacagok magamon egyébként mint Mefisztó ,mert megérdemlem de nincs erre gyógyszerem.